A. O. Esther - Mennyország kulcsa (Összetört glóriák IV.)

Míg az angyalok a Pokolban időztek, a földön húsz év telt el. Viking harcosok térhódításait rettegik halandók és halhatatlanok. A visszamaradt Sötét Angyalok kegyetlen, hataloméhes zsarnokokká váltak, velük kíván szövetkezni Gabriel képében Arshamon, akit testvérei és Sharanfer új testben követnek.
Hőseink a már felnőtt Joshua városának vendégei, ám nincs idő az ünneplésre, mert az Életfa felett megjelenik Vidfornir, az aranysas, aki az óriások eljöttét, s ezzel a világ pusztulását jelzi.
Csak egy módon lehet elkerülni a véget. Le kell győzni a mágikus erővel bíró aranyszarvasokat, mert csak az agancsukból készített varázspor tudja elpusztítani az óriásokat. Ám mindehhez a titokzatos, de annál zsugoribb törpéktől kell segítséget kérniük. Cserébe azok kristálykoponyákat követelnek, melyeknek megszerzése szinte lehetetlen… A csapat mégis elindul szent célja felé, ám máris Moro lidérceibe ütköznek. A túlerő reménytelen, hacsak az angyalok szövetségre nem lépnek a barbár vikingekkel…
De vajon Elijahé lesz-e végre Sophiel? Netán a viking vezér vagy Arshamon szerzi meg őt magának? Megmenthető-e még Gabriel lelke? Megesik-e Ariel szíve az iránta rajongó, nővé serdült Machielen? És vigaszra lel-e a hitevesztett Joshua?
A válaszért ezúttal is varázslatos helyszínekre kell repülnöd, kedves Olvasóm, de vigyázz! A mélyben rejlő kincs ragyogása, a hatalom íze és a szerelem mámora téged is megrészegíthet!


Kiadó: Decens Magazin Média
Megjelenés: 2013
Oldalszám: 562
Moly: 92%

A véleményem

Bajban vagyok. Nagy bajban. Hogy ki fejtsem miért is, az elejétől kell, hogy kezdjem.

Az Életfa elolvasása után tartottam egy kis szünetet Elijah és Sophiel környékén, de egy hónap kihagyás után belevágtam a folytatásba. Hiányzott Bardo, Ramodiel és a többi angyal, meg persze a varázslatos helyek. Nem féltem, hogy meg fog rázni akár mi is, pedig kellett volna és, hogy miért? A szívemhez oly' kedves Elijah miatt. (Mondjuk úgy, hogy… képzeletben körülbelül maradt 3 darab hajszálam)

Én… egyszerűen pók lettem. Nem viccelek! Na jó de. Szívesen mászkáltam volna a falon, miközben Elijah az idegszálaimon táncikált. Na jóóó, nem követett el akkora bűnt félre ne legyen félre értve! Csak… én "kicsit" temperamentumosabb vagyok, mint Sophiel és nekem Elijah "ha még a mosdóba mész oda is követlek" tekintete kiverné a biztosítékomat. Ki is verte, de attól szeretem. 

A történet

Mint, ahogy már megszokhattuk a történet ott folytatódik, ahol abbahattuk. Miután főhőseink kimásznak a Pokolból találkoznak az immár 27 éves Joshuaval, aki érett férfivá vált és megváltozott "pár" dologban. Találkozásuk után ellátogatunk Heliga Korsetbe, ami Joshua saját várfallal körülvett területe, de a látogatás után már tovább is megyünk, mivel Ariel a látomásában előre "álmodja", hogy Mizariel és a többi Sötét Angyal ellátogat a jötunnokhoz, hogy szövetséget kössenek. Miután megtudják, hogy hogyan is ölhetnék meg őket, elindulnak a törpékhez, mivel csak ők tudják elkészíteni azt, ami végez velük.
Útjuk során ellátogatnak a törpékhez, akiknél megegyeznek, hogy csak akkor készítik el a kért fegyvert, hogy ha megszerezik a Kristálykoponyákat, a vikingekhez, akiknél Erik, a viking király miatt, Elijah majdnem vérfürdőt indít, és találkoznak hableányokkal is, akik egy picit se hasonlítanak Arielre, a kis hableányra.

" – Sellők? – vonta fel a szemöldökét a Sötét Angyal, és megdörzsölte borostás állát.
– Gyilkos sellők – helyesbített Szilaj.
– Nos, ez igazán bájosan hangzik – dörmögött Bardo. – Nem úgy van, hogy csak énekelnek és szerelmeskedni szeretnének? – vigyorodott el kajánul. – Azt csak túlélnénk valahogy!
(…)
– A sellők vérszomjasak. Ha nem tudják behálózni és szeretkezésre bírni az áldozatukat, dühöngő óriásmurénákká válnak, és darabokra szaggatják a tóba tévedőket.
– És ha azok szeretkeznek velük? – próbálkozott tovább Bardo, mire Machiel kuncogni kezdett.
– A szeretkezés után ugyanúgy széttépik alkalmi szeretőiket.
(…)
– Elmebeteg szajhák – morgott a szőke angyal. – Már nincs is kedvem hozzájuk."

Számomra minden hely nagyon tetszett, de a legjobban persze a törpék lakóhelye. Gyönyörű lehet, ahogy a sok drágakő csillog-villog.
A törpéknél való tartózkodás során egy olyan dolog történik Elijah és Sophiel között, aminek egy picit nagyobb hangsúlyt adtam volna. De persze, nem voltak a körülmények megfelelők, hogy most ünnepeljenek, amit persze megértek. Egy háború közepén ki szeretne ünnepséget szervezni?
Miközben útjuk szép és néha, nem kellemes helyekre sodorja Elijaht és Sophielt, szerelmük a tetőfokára hál. Megtörténik végre a dolog, s féltem, hogy túlzásba viszik-e, de mondhatni egy normális határon belül maradtak. Igazán vicces volt, amikor valaki megzavarta őket, és "majdnem" sikerült a dolog, de mégsem. Elijah, mint egy nagy gyerek, dúlt-fúlt.
A történet végén pedig Sophielék megszerzik az agancsokat, amikkel a közelgő ellenséget, a jöttunokat megtudják állítani. 

Eközben pedig Arshamon és csapata is feljutott, és Mizarielék felé veszik az irányt, hogy szövetkezhessenek velük. A Sötét angyalok elsőnek nem hiszik el, hogy Gabriel (nem tudják, hogy Arshamon van a testében) tényleg hozzájuk akar csatlakozni, de végül be kell látniuk a tettei alapján, és ajándéka is sokat nyom. Miútán befogadják maguk közé, Arshamon egyből kezébe veszi az irányítást szépen, és vezetésével ellátogatnak Jöttünheimbe, hogy szövetkezzenek a jötunnokkal és leverjék Sophielékat, de ezt előre megálmodja Ariel és ez alapján útjuk következő részeit is megtudják tervezni, előrébb vannak az "ellenség"-nél. 
Míg a második kötetig Diril volt pofátlan, most már Mizariel tölti be ezt a szerepet, de ez a "nő" egy nagyra nőt 12-13 éves, a rosszabbik formából, amit persze ki is használ Arshamon, aki Gabriel testében könnyebben hódit, s tettei hatással kezdenek lenni egy kis mértékben az arkangyalunkra.
Egy idő múlva Gabriel egyre többször képes visszanyerni az irányítását a testén keresztül, mivel segíti a két boszorkány Astrid és lánya, akiket a Sötét angyalok útjuk során felkeresnek, és segítséget kérnek tőlük. Miközben a két személy dúl Gabriel testében, Moro elhozza Machielt, aki idő közben csatlakozott Elijah csapatához, csak ügyessége híján elkapták.

Szereplők

Elijah, mint ahogy már említettem az elején kicsit... szemöldökráncolgatást kivátló férfi lett. Persze, ahogy szereti Sophielt, az olyan... tényleg szerelem, csak na. Most akaratos volt Sophiellel. Amikor a Kristálykoponyákkal tartottak visszafelé a törpékhez és elakarta vinni Moro az angyallányt, akkor Elijah engem egyrészben feldühített, másrészben elszomorított. Sophiel helyében én adtam volna neki rendesen ( jó kis veszekedés lenne kb 2 percenként, így hát kötve hiszem nem bírnánk ki egymást) Elijah prédikációjának elején, de utána csöndbe is maradtam volna, mert persze, hogy rosszul esett volna, ha így kioszt az, akit szeretek. 

De persze nem csak rossz volt, a drága. Kompenzálta szerelmi megnyilvánulásaival, és érzései megmutatásával, s édes volt, amikor aggódott és vicces, amikor valami nem sikerült, de már úgy felcsigázta magát. 

"– (…) A szerelem… a szerelem a bizonyosság érzése, amikor ráébredsz, hogy a másik feled nélkül nem tudsz, és nem is akarsz élni. Amikor találkozol valakivel, és a szíved kiugrik a helyéről. Fürödni akarsz a tekintetében, és elolvadni a szeretetében. Az érintése, az illata, a hangja, a nevetése után sóvárogsz, és minden percet vele akarsz tölteni. Aggódsz érte, ha nincs veled, és ha baja esik… nos, abba te is belehalsz."

Sophiel sokat fejlődött, de mindeközben megtartotta a tisztaságát és a hitét. Nagyon szépen fejlődik, egyre jobban szeretem :D Csak remélem szegénykébe nem szeret bele több férfi, mert ez Elijaht kikészíti és az kihatással van a kapcsolatukra. 

"A halálfélelem fájdalmas emberi érzés, ami mindenkit kísért."

Bardoból szeretnék egyet. Első helyre került Elijahval és, ha rosszkedvem van csak pár részt kell elolvasnom, hogy jobb kedvem legyen. Nagyon szeretem a humorát, és azt, hogy bármilyen nyomott is a helyzet egy egyszerű poénnal feltudja oldani az embereket. A könyvben pedig kiderül, hogy igenis képes érezni megbánást, ami egy új oldala. Számomra ez is tetszik. (Oh és nagyon szerettem azokat a részeket, amikor piszkálták egymást Ramodiellel :D )

"Bardo arcán kárörvendő vigyor áradt szét.
- Féltékeny vagy.
- Kímélj meg az észrevételeidtől! – füstölgött Elijah. – Nem vagyok féltékeny! Egyszerűen csak gyűlölöm, ha más férfiakkal kedveskedik."

"[…] – Még sosem volt saját sírom, de szavamra, barátom, igazán tetszik!  Nahát angyalszárny is van rajta!
- Jajj, Bardo ne légy már ilyen gunyoros! – szólt rá szigorú ábrázattal Ramodiel, […]"

Machielt is megszerettem, az elején harcias volt, de Elijah szidása után megenyhült és kedvesebb lett. Mind a kettő oldalát szeretem, nagyon kedves és bájos, aki vágyik a szerelemre. Új a Földön, de sz érzései gyorsan kifejlődtek és szíve Ariel iránt kezd dobogni. Kíváncsi vagyok mi lesz ebből.
Sharanfert egyre jobban kedvelem, most pedig még több betekintést kaptunk a múltjába, amitől sokkal szimpatikusabb lett, de nem csak ezért, hanem azért is, hogy jégszíve kezd feloldódni és jobbá válni.
Gabriel/Arshamon: Nehezen tudok róluk beszélni. Arshamon még mindig gonosz, nem hiszem, hogy változni fog, remélem gyorsan visszakerül a Pokolba, Gabrielt pedig sajnálom, hogy nem hozzá méltó és csúnya dolgokat műveltek a testével együtt. 
Erik is egy új karakter. Viking király, erős és határozott, akinek Sophiel megtetszik. Nem tett le a lányról, de nehezére esett nem megpróbálni megszerezni. Akaratos, de kedves is tud lenni. Kíváncsi vagyok még az ő útjára :)

Kedvenc jelenet: A törpéknél történő dolog Elijah és Sophiel között. 

Kedvenc szereplő: Bardo, Sophiel, Machiel és Elijah 

Mélyrepülés: Egy személy halála. Szomorú voltam, hogy meghalt.

Nem szimpatikus személy: Mizariel

5/5

Az író facebook oldala 

https://www.facebook.com/pages/A-O-Esther/436472609734176

Weboldal

 http://www.aoesther.com/

Ha követni szeretnéd a blogot facebookon, akkor katt IDE :)

A. O. Esther - Az Életfa (Összetört glóriák III.)

Az Összetört glóriák harmadik kötetében – az Életfában – a Szent Kőris titkos átjáróján át a Pokolba visz az út, ahol Sophielt, Arielt és Urielt erőszakkal tartják fogva a boszorkányok, hogy testüket megszállva feljussanak az élők világába. Arshamon, Nastrod ura ugyanis mindent elsöprő háborúra készül, és bár az angyalok erőnek erejével küzdenek ellene, végül mégis csak sikerül a legerősebbek egyikét megszállnia, aki úgy ismeri a Mennyországot, akárcsak a tenyerét. A fenti, békés világok alkonya közeledni látszik…

A történetet vastagon átszövi a skandináv mitológia, így felbukkannak az Urd forrása alatt élő nornák, akik a földi életeket irányító, fényesen ragyogó sors-fonalakat hol összefonják, hol pedig kényszeresen kettévágják, szerelmet, halált, barátságot vagy háborút szítva ezzel… Nem messze tőlük található Niflheim, ahol a félig csontváz-félig emberi testben vezeklő Hél uralkodik. De vajon segít-e az országába tévedt harcosoknak, vagy magához hasonlóan örök kárhozatra ítéli őket? Mi ér többet egy halott uralkodónőnek: a boszorkányokkal kötött egyezség, vagy a jéggé fagyott szívében feltámadott vonzódás Elijah iránt? Dirillék életveszélyes útja Muspelheimbe, a Tűz Birodalmába vezet, ahol Sutr, a tűzóriás tör foglyaik életére, miközben Gabrielnek a Sötétség Birodalmával és Moroval, a démonnal kell megküzdenie. Halottak hada és démonok garmada kísérti a közéjük tévedt halhatatlanokat, és lesz, aki minden igyekezete ellenére odavész majd… Elijah, Bardo, Ramodiel és Lamachael Arshamon városába ér, feltett szándékuk ugyanis, hogy Égi Testvéreik mindegyikét kiszabadítsák. Mr. Lewinnél, a halott fogadósnál szállnak meg, akitől megtudják, milyen fizetőeszköz létezik a Pokolban, és tőle hallanak először Nidhoggról, az ádáz sárkánykígyóról, aki Nastrod vértavában fürdik, és halottak tetemén lakomázik.

Sophiel szívéért már nem csupán ketten küzdenek, ugyanis Arshamon is magának akarja a lányt. De Gabrielre és Elijahra is szemet vetnek a mágikus erővel bíró nők odalent. Meddig lehet ellenállni az ördögien buja, érzéki csábításnak? Életben maradhat-e az igaz szerelem ennyi kísértés között Elveszíthetik-e a hitüket az angyalok? Hogyan lehet elpusztítani mindazokat, akik már amúgy is halottak? Meghökkentő fordulatok, könnyes drámák, felemelő pillanatok és megannyi csoda vár ránk odalent, a Pokolban… De ne félj, kedves Olvasó, hiszen tudnod kell: az angyalok mindig velünk vannak!

Kiadó: Decens Magazin Média Kft.

Megjelenés: 2013

Oldalszám: 440

Moly: 94%

 Mielőtt a Hívogat a fényről, felkerült a véleményem már, akkor el volt olvasva Az Életfa, de még csak most jutottam el odáig, hogy írjak róla is. A félév a nyakamon, dolgozatok hegyei vettek körül, így napokon keresztül már erőm nem volt még külön gondolkodni is. De végre itt vagyok, túléltem az első szünet utáni hetet (főleg a pénteket) így hát, szabad időm is lett :D 

A történet

            Mint, ahogy már megszokhattuk, a történet ott folytatódik, ahol a második kötet véget ért. Pár sort leszámítva, az elejéből és a végéből az egész kötet a Pokolban játszódik, ahol a különféle mitológiák ismét keverednek, amik nagyon tetszettek nekem. Mindig is érdekeltek és a szereplőkőn kívül ez az egyik nagy dolog, amit imádok a sorozatban. Eszter gyönyörűen kapcsolja és fonja egymásba a mitológiai szálakat, miközben mesésen fogalmaz. Bárcsak minden könyv, ilyen szépen lenne megfogalmazva, néznének ki, és a szereplőik is lenének ennyire élethűek.

           

A cselekmények három szálon futnak, amiken Gabrielt, Elijaht és Sophielt követhessük. Amint a Pokolba érkezik Gabriel és Elijah, találkoznak a nornákkal, akik arra kérik a két férfit, hogy egyedül fojtassák az útjukat. Már itt morcos kedvében találjuk Elijaht, ami igen megnevettető és szarkasztikus párbeszédeket, megszólalásokat szült, a történet elején és később pedig Bardo, Ramodiel és Lamachael társaságában.

"- Nos kedves hölgyeim, nekem ennyi untig elég volt mára! – nézett mérgesen az óriásokra Elijah, majd udvariasan feléjük intett. – Köszönjük a szíveslátást! És a semmit mondást! Remélem, segíteni fog a barátomon a helyre kis faleveletek! Talán a nem létező kalapjára tűzi, és azzal parádézik majd a lidércek között!"

            Miközben külön fojtatják útjukat, a három angyal és Diril a testvérével együtt megérkezik az első birodalomhoz, ahol már veszélybe kerül a boszorkány terve, de megússzák. Már akkor gyomorforgató volt számomra, amit ezek a… Birodalom tetején álló lények "fogyasztottak". Na, ezek után tényleg nem szeretnék a Pokolba kerülni és ez még semmi, azokhoz képest, amik ezek után jöttek.

            Útjuk során Sophiel olyan dolgot tett, amitől tátva maradt a szám. Nem néztem ki belőle, hogy ilyenre is képes, de végre (!!!) kiengedte a magában dúló dühöt és sértettséget. *Tapsvihar*

            A Pokol büdös, az "emberek" össze-vissza foszlanak minden nap, kíméletlen, sötét és birodalmakra van osztva, amik közül nekem egyik se volt szimpatikus, de a legunszimpatikusabb a Sötétség Birodalma volt. Este kezdtem el, és kirázott a hideg, mivel nem szeretek sötétben lenni, főleg, ha egyedül vagyok, és egyik szereplőnk pedig pont egyedül látogat el eme nem valami szép helyre. Inkább megmászok egy hegyet.  
           Akár mennyire megszokottnak tűnik a leírása, még sem az, mert a felépítése nem mindennapi. Én nagyon meglepődtem a könyv elején, hogy milyen helyszinre is kerültem, mivel egy igen szép, fehér hó lepte helyre is ellátogatunk, a Sors istennőikhez (nornák). Meglepett, hogy a Pokolban találkoztam velük.

            Ebben a részben több dolgot is megtudunk, mint például, hogy nem úgy telnek az évek a Pokolba, mint a Földön, vagy is egy nap, az nem egy nap a Földön is, vagy azt, hogy Elijah ostora miért is működik, ki is készítette és, hogy Gabriel kardja, miért is nem működik odalent.

            Diril végül eljut Arshamonhoz, aki a három angyal testét magának, és két testvérének tartogatta, de terve befuccsol, amikor nem sikerül a terve rajtuk. Rajtuk nem is, de máson igen, ami szomorússággal töltött el és sajnáltam szegény személyt, de kíváncsi vagyok, hogy angyalaink hogyan is fogják megoldani.

            Miután összeszedték úgy-ahogy a kis csipet-csapatot, elindulnak visszafelé, de út közben ismét csapdát állítanak nekik, ahol felbukkan Diril és Arshamon is. Az összecsapás során egy olyan személy távozik az "élők" sorából, akit szívből utáltam. Nem szép dolog, de na, amiket tett, azok miatt megérdemelte és körülbelül négyszer olvastam újra azt a részt, hogy tényleg felfogjam, hogy a drága lelépett, és remélhetőleg örökre.

            Végül a Pokolból kijutva ismét a friss Földi levegőt lélegezhetjük be szereplőinkkel, és még közel sem menekültek meg a bajtól. Érzem még izgalmasabb lesz a negyedik rész.

Szereplők

Sophiel végre talpra állt és kiállt magáért! Sokkal több energia volt benne, mint a második részben, ami oda vezetett, hogy sokkal jobban megszerettem, bár volt egy rész, amikor Elijah és közte, szerelme miatt sötét lepel lengett, és én egy kicsit jobban kioktattam volna a drága férfit, de úgy érzem, hogy ez még csattani fog a következő kötetekben.

Így a harmadik kötet végére (meg hát már előbb is, de én itt éreztem a legjobban) lehet látni, hogy főhősnőnk igen szép, felfelé ívelő egy bizonyos karakterváltozáson megy keresztül. Míg az első könyvben egy tiszta angyallány volt, aki mindenben a jót látta, itt már egy igazi érző személyiség, aki elismeri, hogy van rossz, de próbál javítani és segíteni, kezd tisztában lenni az érzéseivel és ki is meri mondani.

" – Te vagy a másik felem. A kristálytiszta levegő, amely körülvesz és élettel tölti meg a testemet. A csillagok és az ezüstös Holdfény az éjszakában, amely nélkül komor lenne a világ. A bársonyos víz, ami úgy simogatja minden porcikámat, mint ereimben sebesen rohanó vér, ami felforr, ha a közelembe érsz. "

Elijah végre több részt kapott, aminek nagyon is örültem, mivel az előző kötetben hiányoltam, de most kárpótlásul rengeteg időt tölthettem az ő társaságában is. Végre megmutatta a humorát, amit imádok, az érzéseit is jobban megismerhettem és megtudtam, milyen kitartó is tud lenni, még akkor is, ha a szíve megreped és kételyek, félelmek között hánykolódik. Még akkor is kitartó volt, amikor nem volt 100% biztos, hogy Sophiel még mindig szereti-e.

" – […]. Lehet, hogy örökre meggyűlölt téged, ezt számításba kell venned.

Bardo utolsó szavai hallatán Elijah elkomolyodott.

- Nem, nem gyűlöl ő engem…"

Bardo semmit se változott. Hozza a természetes formáját, amit az első megjelenése óta szeretek. Személyiségváltozás őt se kerülte ki, néha egy nagyra nőtt gyerek, máskor egy tekintélyes harcos, és van, amikor szimplán csak felnőtt férfi, s ezt imádom benne. Pozitívan változik ő is, és szépen, lassan változik meg, persze pozitívan, bár úgy érzem, hogy sose fogja levetkőzni a borimádatát (a nők iránti rajongását, bár szívesen olvasnék egy olyan kiegészítő kötetet, amiben eltalálja Cupido nyila :D )

"– Szerintetek mi is ide kerülünk majd? – szólalt meg halkan Lamachael.

– Én biztosan nem – hahotázott Bardo, majd suttogóra fogta. – Rondák a nők, pocsék a bor, semmi keresnivalóm idelent! De, ha ti idekerültök, majd imádkozom értetek!"

Gabrielért most sajgott a szívem. Szegény olyan helyzetekbe került, amik tiszta lelkét megsebezték, és olyan dolgokat tett akarata ellenére, amiket sose tett volna meg. Bár próbált küzdeni, olyan helyzetbe került, amiből csak akkor fog kimászni, ha barátai segíteni fognak rajta.

Nagyon szerettem azokat a pillanatokat, amikor Elijahval egy légtérben volt, mivel csap úgy pattogott a szikra közöttük! :D

"– Istennők? Hát nektek teljesen elment az eszetek? Hogy nevezhetitek magatokat isteneknek? – nézett elszántan a smaragdzöld szempár Urdra. – Egyetlen Isten van!

A Sötét Angyal bosszúsan pillantott Gabrielre.

– Ne csináld már! Nem látod, hogy mekkorák? Nem tudnád rájuk hagyni, amit mondanak?"

Arshamon egy sötét, mocsaras és lelketlen személy, aki elé nem szívesen kerülnék. Egyáltalán nem kedveltem meg, amikor pedig az érzései Sophiel után kezdenek érdeklődni, még jobban reméltem, hogy minél hamarabb kikerülnek a Pokolból angyalaink.

Diril végre megkapta a magáét! Végre kapott abból a fájdalomból, amit okozott Sophielnek. Amikor pedig angyalaink a Pokolból kifelé tartottak, ahol e bájos teremtés is felbukkant, ami pedig történt vele… végre nem üti bele az orrát Sophiel és Elijah kapcsolatába. 

Kedvenc jelenet: Mikor Elijah kiképezni szeretné Sophielt

Kedvenc szereplő: Elijah, Sophiel, Bardo,

Mélyrepülés: Miután Arshamontól Elijah elhozza Sophielt, és amit múlvel Mr. Lewis fogadójában

Nem szimpatikus személy: Arshamon

5/5*

Maga a kötet és az előtte lévő első és második rész megrendeléséhez vezető linkek a képekre kattintva elérhetőek 

A. O. Esther - Hívogat a fény (Összetört glóriák 2.)

Miután Sophiel kiszabadította az üvegcsékbe zárt lelkek millióit, a Mágus és boszorkány nővérei gyűlöletes haragjával kell szembenéznie. Joshua életéért cserébe angyali nyakékét követelik tőle, ami nélkül testét elhagyja az erő, és elkezd fénnyé válni.

A Jó és a Rossz küzdelme eközben a Mindenség Térképéért folyik: a Pokol ura végzetes háborúra készül a Mennyek Országa ellen. Sophiel is harcba szállna angyaltársai mellett, de miközben a világot szeretné megmenti, ő szorul megmentőre. Élet és halál közt lebeg már, amikor egy viking gyógyító fura jóslatot mond neki, de segíteni ő sem tud. Sophiel eszméletlenül omlik össze egy öreg malom padlásán.

Eközben ketten is keresik, akik akár az életüket adnák, hogy megmentsék a földi haláltól. Elijah – aki annyi fájdalmat okozott már a lánynak  - és Gabriel arkangyal, aki szintén Sophielben talált rá a szerelemre. Vak gyűlölelt és mámoros szerelem, halálos intrikák és gyilkos merényletek, őrjítő szenvedély és pokoli féltékenység, ördögi mágiák és égi csodák színezik a sok a kalandot, melynek az angyali és kevésbé angyali kősökre várnak.

De vajon kié lesz a Mennyei Térkép, amin a világ sorsa múlik? Túlélheti-e a szerelem a legaljasabb ármánykodást, begyógyulhatnak-e a lélek fájdalmas sebei? Lehet-e testvér az ősi ellenség, ha ugyanaz a fájdalma, és küzd-e a másik életét védve, ha tudja, így épp azt veszíti el, ami az életénél is fontosabb?

Képes-e lemondani saját boldogságáról az, aki igazán szeret?

A válasz a könyvben,,, Kedves Olvasó, Hívogat a fény!

Kiadó: Decens Magazin Média

Megjelenés: 2013

Oldalszám: 464

Moly: 92%

            Még a Magyar Könyvek Viadalán figyeltem fel a könyvre, (utána magára a sorozatra is) a borítója miatt. Az egész gyönyörű. A tekintetet magára vonzza és teljesen elvarázsolja az olvasókat, amikor pedig kezembe vettem még jobban magával ragadt. Egyszerűen mesés, ahogy kinéz az egész sorozat.

Eszter ismét egy tökéletes könyvet írt, és merem állítani, hogy jobb lett, mint az első. Sokkal izgalmasabb. A beszólásokat és a szarkasztikus megszólalásokat imádtam (főleg Elijah és Bardo jeleneteit). Megtudjuk a gonosz szereplők háttér történetét, és hogy miért is váltak azzá, plusz még a vikingek is megjelentek, amit imádtam. Teljesen visszaadja az akkori kor légkörét. A helyszínek gyönyörűek, bár nem pompáznak abban a pozitív és világos energiában, ami megtöltötte az első részt. De ezt nem úgy értem, hogy rossz volt. Épp ellenkezőleg! Kristály tisztán el lehet képzelni minden helyszínt, és az egész történethez passzolt, olvastatta magát. A cselekmények gyönyörűen vannak felépítve. Sokkal több vér folyt, mint az elsőben. A lapokat a remény, a kétségbeesettség, volt, amikor a düh, és volt, amikor a szerelem itatta át.

"Jut eszembe! – kapta el végül Elijah a kisfú kabátjának nyakát. – Anyád üdvözletét küldi!"

A történet

Már említettem, hogy izgalmasabb, cselekményekkel teli, és ez a történet előremozdulását segítette a legjobban. Több szálon fut, amik végül a Kőrisfák Ligeténél összekapcsolódnak. Nagyon tetszett ez a megoldás, mert így összeállt a kép, és a történet is teljes lett, az ok okozatok pedig, mint egy fogaskerék rendszer egymásba kapcsolódnak és mozgatják a történetet.

Nem olyan, mint az első rész. Míg az első színekkel gazdag és hittel, reménnyel csordulásig tele van, addig ez a teljes ellentéte. A helyszínek nem olyan világosak, Sophiel erős hite lejjebb ad magából, és háromszor – négyszer nehezebb megpróbáltatásokon megy keresztül, mint eddig fizikailag és szellemileg, mivel szívéhez kedves kezd lenni Gabriel, az arkangyal. Szegény lányt nagyon sajnáltam, mivel megverték, bántották, és még Diril is lelkébe gázol, de úgy rendesen. Nem csodálkozom rajta, hogy hite elbújt, de néha két lábára állhatott volna. Bár számomra nem hiba, mivel ha jobban belegondolok, én is így reagáltam volna és reakciói reálisak, helytállóak.

A történet elején főhősnőnk nyakláncára a Mágus szemetvet, majd megmutatja a Sötét Angyaloknak és beszédet tartva Nanaelt arra ösztönzi, hogy hajtó vadászatot indítson a lány ellen, ami persze Elijahnak sem tetszik.

Végül a történet háromnegyed részében Sophielt keresik és meg is találja szerelme, aki Helgöbe viszi, hogy meggyógyítsa, ahol Diril és a Mágus felbukkan. Már akkor rossz előérzetem volt, és amikor Diril becsapta Elijaht, összetörte Sophiel szívét, én magam kétszer erősebb indulatokkal indultam volna útra a boszorkány ellen. Megutáltam. Majd mikor már Gabrielre is szemet vetett egyszerűen a pokol fenekére láncoltam volna. Remélem a következő kötetbe ott is marad, vagy ha nem, olyan helyre kerül, ami "szépséges" lelkének (ha van ilyen neki) megfelelő helyre utazik el örökre.

A történet maradék egynegyed részében pedig nyomon követhetjük, hogy a kedves Dirilnek oly szép tervei, hogyan sikerülnek és haladnak arra, amerre tervezte. Félig- meddig megszerzi a Mindenség Térképét majd Uriellel, Ariellel és Sophiellel a pokolba indul.

Szereplők

Sophiel  lelkét megtörik, és szíve már nem csak Elijahhoz kezd kedves lenni, hanem az arkangyalhoz is, ami még nagyobb megpróbáltatás számára. Eközben pedig Diril a boszorkány még orra alá is dörgöli: szeme láttára mászik rá szívéhez kedves férfiakra. Akárcsak az első könyvben, szerelme Elijah iránt rendíthetetlen, és egyre jobban kezd emberibb lenni, mind érzelmileg, mind gondolkodásilag.

" - […] És még valami! Nem kérdezted, de a lány…

A Sötét Angyal megtorpant.

- Bár nagyon szenved, még mindig szívéből szeret téged."

Elijaht imádtam. Igaz sokkal kevesebb légtért kapott és tudom, hogy ez így volt rendjén. Viszont amikor megjelent háromszor erősebb impulzus ért, mint az első kötetben. Egyszerűen nem lehet betelni vele. Egyre jobban lehet látni és észlelni mit is érez, egyre jobban kimutatja, a többiek pedig kezdenek rájönni. A beszólásai egyre jobbak, a reakciói egyre viccesebbek és édesebbek, de persze nem vetkőzte le magáról teljesen a tekintélyt parancsoló énjét (amit remélem nem is fog) s így maradt férfi. Mint, ahogy az első kötetben úgy ebben is volt és nem is egy, hanem kettő olyan pillanat, amikor annyira aranyos volt számomra, hogy azokra kristály tisztán emlékszem. Az egyik pillanat az volt, amikor pánikba esett és imádkozott Sophiel életéért, a másik pedig, amikor kiöntötte a szívét, vallomást tett a lánynak, majd próbálta tudtára adni, hogy annyira szereti, hogy még hátat is fordítana azoknak, akik Földre szálltak miatta.

"Úgy tűnt, mintha csak aludnának az erdő titokzatos, öreg fáinak hatalmas, zöld ágai alatt."

Gabriel egy elragadó, vezető és harcos arkangyal, akit nehezen kap el az emberi érzelmek rohama, és a szerelem is lassan üti fel a fejét a tudatában. Az ellenség eltakarítása is gondolkodóba ejti. Megfontolt. A hite vezeti, a barátai mellett kiáll és, ha oda vezet az út, akkor képes lenne még Sophiel elől is kitérni, csak azért, hogy a lány boldog legyen. Eddig kétszer mentette meg az életét a szívéhez kedves lány szerelme, Elijah és kezdi meglátni, hogy milyen is a Sötét Angyal, bár még mindig félti a lányt, a férfi temperamentumától és hangulatától. Jó volt és élveztem megtapasztalni, hogy hogyan is éli át az emberi érzelmeket és, hogyan reagál rájuk, fogja fel őket.

" – Barátom, Gabriel virágnyelven azt tanácsolja neked, hogy légy szerelmes, és akkor számodra is szebbé válik a világ."

" – Másnak hittelek! – nézett sötéten a szemébe a férfi. – Téged legfeljebb megölni kívánlak!"

" - Meghaltam? – kérdezte tétován.

Elijah elnevette magát.

- Gondolod, hogy akkor én lennék az első, akit meglátnál?"

Joshua volt a fény Sophielnek a könyv elején. Azokban az időkben, amikor az angyal lány hite és kitartása megcsappant. Bár nem jut sok szerephez ebben a kötetben, de amíg jelen van, Sophiel gondolatait a bánkódástól elcsavarja és teljes figyelmét magára vonzza. Kapcsolatuk igen szoros és a lány szívén viseli, ha történik valami a fiúval.

"De ő nem hagyta annyiban. Két kezébe vette a kezemet, és tiszta erejéből húzott maga után.

- Gyere, induljunk!

- Nincs értelme – mondtam szomorúan.

- Ne hagyd így el magad, Sophiel!

- Nem küzdök többé a sorsom ellen.

- […] az életünk a döntéseink szerint változik. Felelős vagy azért, hogy miként alakulnak a dolgaid, […]"

Bardo belopta magát a szívembe, és Elijah után ő a második kedvencem. Még jobban megmutatkozott a humora, amit imádtam. Látni, hogy Elijah jó barátja és még Sophielt is elfogadja, mert látja, hogy milyen
hatással van a Sötét Angyalra. Igaz barátja és hasonló világszemléletet űz, mint Elijah. Ebben a kötetben még több szerep jutott neki, (aminek csak örültem) s szinte mindegyik megszólalása nevetésre készteti az embert.

" – Elijah, te szerelmes lettél – torpant meg Bardo és hahotázni kezdett. – Ezt nem hiszem el!

- Fogd be, Bardo!  Lóbáld inkább a buzogányodat! – mordult rá zordan a Sötét Angyal, […]"

A Mágus: Miután megismertem a történetét, más megvilágításba került a szemem előtt. Megértem, hogy miért is olyan, amilyen. Testvérei gonoszak, lekezelő stílusban bánnak vele, és egy enyhe, semmire sem méltó modort dobnak felé, miközben kihasználják saját céljukra. Már néha sajnáltam is szegényt, és vicces volt, hogy a gyerek testben, hogyan viselkedett.

Diril, kikészített. Összetörte Sophiel lelkét és még rá is pakolt egy jó kupaccal. Elijaht is egy ponton megtörte szerintem és még Gabriel felé is kacsingatott.

" - És milyen jól tette – kacsintott rám. – Csodálatos volt. Azt mondta, hogy soha nem volt még olyan boldog senkivel, mint velem."

Rashan és Lanazir: A Mágus visszaemlékezéseiből megtudjuk, hogy Rashan szerette a féltestvérét, és mikor 16 éves lett és meg kellett volna halnia féltestvérének a titkát megtartva elengedte a fiút, mégis a jelenben valahogy távol kerültek egymástól és nem éreztem azt az akkori szeretetet a féltestvér iránt. Lanazir nem kapott sok figyelmet, csak úgy volt számomra és kész, majd puff, viszlát drága, és fejed elszáll testedtől. Milyen gyorsan elpatkolt, kinyitotta jobban a száját és elröpült.

Kedvenc jelenet: Miután Sophiel jobban lett és Elijah elmondta, mit is érez

Kedvenc szereplő: Elijah, Joshua, Sophiel, Bardo és Gabriel

Mélyrepülés: Helgöben, a tábortűz utáni éjszaka

Nem szimpatikus személy: Diril

                                                                               5/5*

Eszternek még egyszer köszönöm, hogy elküldte a könyveit és meglepetésként ért, amikor megláttam, hogy mind dedikálva van <3 Ha fülem nem lett volna, mosolyom körbeszaladt volna a fejemen :D

Utólag pedig osztálytársamnak,  és segítőkezemnek, (kit kezdek baráttá fogadni :) ) Vanesszának, hogy a sablon, száraz "alkotásomat" helyrepofozta, plusz még Emesének is, (akit bár még nem láttam, de imádok) hogy ő is bíztatott :) <3

Ha megtetszett a könyv, az első részéről való véleményemet itt olvashatod

 http://konyvkuckom.blogspot.hu/2014/12/a-o-esther-elveszett-lelkek-osszetort.html

Itt rendelheted meg az:

 1. kötetet

http://aoesther.com/katalogus/mutat/1/

A 2. kötet

                                             http://aoesther.com/katalogus/mutat/2/

                                                   Az írónő weboldala és Facebook oldala

                                                                http://www.aoesther.com

   https://www.facebook.com/pages/A-O-Esther/436472609734176?fref=ts

Samantha Shennon - Csontszüret

2059. Scion London. Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába... beláthatatlan következményekkel.

Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A Rephaimok belőlük toboroznak hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki mestere és halálos ellensége is egyben. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és felfedni a titkát...

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Fordító: Juhász Viktor

Megjelenés: 2013

Oldalszám: 528

Moly: 86%

Goodreads: 3,68

A történet

         Nehéz belekezdenem mivel igen kétes gondolataim vannak a könyvvel kapcsolatban. Nem volt rossz könyv, de nem mondanám azt, hogy jujj, de jó könyv ezt ajánlom molyoknak.

         Az elején – és mai napig sok mindent nem értek – nem tudtam, nem értettem, hogy ki- kicsoda, kinek mi az ereje és akkor azoknak mi a neve. Túl sok volt. Annyira bele akart az írónő nyomni mindent, hogy az valami hihetetlen. És ebből egy nagy káosz lett az elején, de ahogy haladunk úgy látható, hogy az írónő fejlődik és "kitisztul" maga az írónő előtt is, hogy most mit is akar, ki-kicsoda.

         Kasztrendszerhez hasonlítanám a könyvben lévő csoportok felépítését. A csoportokon belül még több szétosztás van, amit sose értettem meg teljesen a könyvben. Igazán vannak negatívumai és, akkora logikátlan dolgai, amik miatt széttéptem volna szegény könyvet (pedig nem tehet róla, az írója a hibás). Például egy igen nagy logikai baklövés – szerintem – amikor a téren egymásra támadnak x-ék és x-ék. Ott járkálnak az emberek, majd, hip-hop egymásnak mennek és még a vízbe is próbálják fojtani a másikat, és se a rendőrök se senki más nem megy oda, vagy jelenti például rendőrnek, hogy itt ütik egymást agyon. Mintha természetes lenne, hogy az emberek csak így megpüfölik magukat meg lövöldöznek egy téren.

         Oh és a szereplők….. Ennyire még életemben nem utáltam főszereplőt. Megtéptem volna szívesen. Egy kanál vízben megfojtottam volna, olyan hisztis nőszemély volt és még vak is volt nem kicsit. Mielőtt hozzá kezdtem a könyvhöz – és olvasás közben is – blogokon és moly.hu-n lévő kritikákat olvasgattam róla és megnyugodtam, hogy nem csak engem idegesített ez a Paige. Ha ez van akkor ezért vágja ki a hisztit, ha az van akkor azé hisztizik. A vakságát pedig a Nagymestere felé értette. Na, ŐT bírtam!! Elfogadnék egy ilyen szarkasztikus idegent. Esküszöm, ő tetszett a legjobban és csak miatta fogom elolvasni a következő kötetet is. Egyszerűen ez a lány nem volt tekintettel másokra többnyire, de volt egy-két rész, amikor más valakire gondolt, és ő miatta cselekedet, úgy- ahogy tette. Itt Liss-re gondolok, aki olvasta érti. Visszatérve a főszereplőre. Sose tetszett ez a "utállak, majd hírtelen szeretlek és gyere velem" felépítés. Na meg mikor elcsattant a csók, – amire több 100 oldalt kellett várnom – akkor meg olyan belső monológot nyomott le, amire azt hittem volna, hogy nagyban benne vannak a dolgokban, – ha értitek – ha nem tudom, hogy csak csókolóznak.

         Voltak itt még logikátlanabb dolgok. Most komolyan, ki várja a szőke herceget, több mint öt éven keresztül? Ez a szőke herceg Nick lenne, aki valahogy ott termet Paige mellett, amikor 9 éves volt. Arra a tisztásra, hogyan került oda Nick? Nem értettem, erre 9 éves korától elkezdett epekedni, vágyni Nick-re, hogy felbukkanjon újra. FAIL.

         Oh és még vannak ilyen logikai huszárok!!! Kész Logikai Fail a könyv nagy része.

         Olyan sok mindent, akart belerakni az írónő, hogy hihetetlen. A Vámpírnaplóktól kezdve a Harry Potterig minden volt. Nekem még a Naruto is felbukkant, akár mennyire vicces. Van ez a harmadik szem dolog náluk és ezzel látják a szellemeket. Ez a harmadik szem, a szemükön látható és ezt kontaktlencsével takarják el. Nekem pedig ebből a Naruto bukkant fel, mivel – már nem emlékszem, hogy a mesében, hogy is van ez!! – én, amikor a könyvet olvastam ez ugott be – csak nem pirossal - :

         Sok negatív dolgot soroltam fel, de van pozitív oldala is, bár nem sok. Ha nem nézzük a Logika Huszárokat igazán jó és élvezhető. A párbeszédek nekem nagyon tetszettek, rengeteget nevettem a Nagymester szarkasztikusságán és egyszerűen élveztem. Igen élveztem a könyvet, a sok logikai Fail-t eltekintve. Az írónő nagyon szépen írt és a helyeket is jól el tudtam képzelni. Elég volt 3 sor környezetleírás és részletekkel teli tudtam, hogy hogyan is néztek ki a helyszínek. Szerettem, akár mekkora hibái is voltak.

"Ha egyszer már tudsz valamit, soha többé nem tudsz megszabadulni tőled. Mindig viselned kell a terhet. Mindig."

Szereplők

Paige: Az elején nagyon utáltam. Majd még a közepén is. Végül a végén kezdett ez az utálat csak szimplán olyanná lenni, akivel, ha kell, egy légtérben vagyok, de csak ha kell.

Arcturus: Ő nekem nagyon bejött. A Nagymestert (Miért hívatja magát valaki így? Na, itt is egy logikai huszár gyerek trollkodik) meg kellene teremteni. ilyen idegent elfogadnék. Nem bántotta és védte Paige-t, bár a lány nagyon vak volt.

"Széthúzta a függönyt, és letelepedett a takaró szélére.

– Hogy érzed magad? – kérdezte.

– Baszódj meg!

Ettől felparázslott a szeme.

– Ezek szerint jobban vagy."

Nick: Igaz jó barát tud lenni, de nekem még is olyan fura.

Jaxon: Irritált, úgy kezelte Paige-t, mint egy tárgyat, amit más nem kaphat meg.

Nashira: Kis hárpia. Azt hiszi, hogy ő a legerősebb, de nem. Hahaha

Emiták: Most komolyan…. pont ezeket, hogy hogy nem tudják megállítani?

5/3,5

Jövő héten Pénteken a Ha marednékról érkezik a bejegyzésem és Vasárnap pedig Flat-Out Matt várható, ha addigra megérkezik a KMK-tól. Ha nem akkor még számomra is meglepetés, hogy melyik könyvemet kapom le a polcról :)